Tükröm, ​​tükröm, mondd meg nékem: ki uralja e vidéket? Lorelai Diederich szökevény koronahercegnőnek egyetlen célja van: megölni a gonosz királynét, aki magához ragadta a hatalmat, elfoglalta Ravenspire trónját, és megölte a hercegnő apját. Ehhez Lorelai kénytelen a varázslat fegyverét bevetni, amivel azonban Irina királyné is élhet. A hercegnőnek erősebbnek, gyorsabbnak és kitartóbbnak kell lennie Irinánál, akihez fogható veszélyes varázslót még nem látott Ravenspire. A szomszédos királyság, Eldr földjén Kol herceg apját és bátyját megölik az országot lerohanó, varázserővel irányított ogrék, így hirtelen a másodszülött herceg felelősségévé válik megvédeni az országot. Ehhez Kolnak varázserőre van szüksége. Ezt csak úgy szerezheti meg, ha egyezséget köt Ravenspire uralkodójával. Irina azt kéri tőle, hogy segítségéért cserébe vigye el neki Lorelai szívét. A hercegnő azonban egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Kol gondolta. Gyönyörű, megzabolázhatatlan és megállíthatatlan. A sötét varázslat ellenére Lorelai vonzódik a zaklatott ifjú királyhoz. Azért küzd, hogy mindig egy lépéssel a sárkányszívű vadász király előtt járjon, akit a kelleténél sokkal jobban kedvel. Mindent megtesz, hogy legyőzze a gonosz királynét. Irina azonban nem adja fel harc nélkül, és végső lépésének következménye az is lehet, hogy a hercegnő elveszti utolsó megmaradt vesztenivalóját. Eredeti mű: C. J. Redwine: The Shadow Queen<

Létezik egy Másik Föld. Földrajzilag ugyanolyan, mint a jó öreg
bolygónk, a Halandók Földje, ám más dimenzióban helyezkedik el és vámpírok lakják. Jók és rosszak egyaránt
Kerrick, a harcos vámpír a jókhoz tartozik. ő egyike az Átlépők Védelmezőinek. Mert az arra érdemes halandók üzenetet kapnak, meghívják őket, hogy lépjenek át a másik dimenzióba, ahol halhatatlanná válnak. Ám míg ez megtörténik, addig ezernyi veszély leselkedik rájuk, de az Átlépők Védelmezői vigyáznak az életükre.
Alison Wells már hosszú évek óta nem létesíthetett szerelmi kapcsolatot halandó férfival, mert természetfölötti képességei veszélyt jelentenek a partner életére. Mikor aztán egy nap a halál vámpírjainak egyike támad rá, hogy minden csepp vérét kiszívja és magáévá tegye rendkívüli képességeit, Kerrick kapja a feladatot, hogy oltalmazza Alisont. Ezzel kezdetét veszi átlépési rítusa, egyben úgy véli, Kerrick személyében megtalálta a régóta áhított szerelmi partnert is.
De vajon a harcos is így gondolja ezt? Ilyen egyszerű lenne az út a boldogsághoz?
Ebben a hallatlanul fantáziadús történetben megvan minden, ami az Ön szórakozásához kell: vér, szerelem, ármány, romantika, küzdelem.

Miért a múltra emlékszünk; miért nem a jövőre? Mi vagyunk az időben, vagy az idő létezik mibennünk? Mit jelent az valójában, hogy az idő „folyik”? Mi köti az időt a mi szubjektív természetünkhöz? Az idő rendje a fizikának egy olyan jelenségét tárgyalja, amely mindenkit érdekel: az időt. Az idő olyan rejtély, amelyről mindenkinek van személyes tapasztalata. A fizikusok számára is rejtély: ők az idő radikális átalakulásának lehettek szemtanúi Newtontól Einsteinig, a kvantummechanikáig, végül a hurok-kvantumgravitáció elméletéig, amelynek Carlo Rovelli az egyik legjelentősebb képviselője. Newton egyenleteiben mindig ott volt az idő, de mára eltűnt a fizika alapegyenleteiből. Múlt és jövő már nem egymás ellentettjei. A fizikának azt kell felszámolnia, amit mindenki hisz: hogy az egyetlen biztos pont a jelen. Carlo Rovelli, miközben e rendkívüli gondolattársítások közül három példát megvizsgál, betekintést ad a fizika múltjába, s elvezet odáig, ameddig az időről való jelen tudásunk elér: „a ma még nem ismert dolgok hatalmas, az éj sötétjébe burkolózó csillagóceánjáig.” „Általában úgy gondoljuk el az időt, mint valami egyszerű, magától értetődő dolgot; órával mérhető, és mindennek fittyet hányva, egyenletesen halad előre a múltból a jövő felé. Az idő múlásával meghatározott rendben következnek egymásra a múlt, a jelen és a jövő eseményei; a múlt végérvényes, a jövő nyitott. Csakhogy bebizonyosodott: ez mind tévedés.”<

"Az Overlord hadművelet, a szövetségesek európai partraszállása pontosan 1944. június 6-án éjfél után tizenöt perccel kezdődött, annak a napnak első órájában, melyet ezentúl D-napként ismer majd a világ. Azokban a percekben az amerikai 101. és 82. légiszállítású hadosztály néhány különlegesen öszeválogatott ejtőernyős katonája kiugrott a repülőgépből Normandia fölött a holdfényes éjszakában. Öt perccel később és nyolcvan kilométerrel arrább a brit 6. légiszállítású hadosztály egy kis csapata ereszkedett le. Ők voltak a jelzők, azok a katonák, akik azt a feladatot kapták, hogy fényekkel kitűzzék a leugrási övezeteket az őket hamarosan követő ejtőernyősök és a vitorlázógépeken szállított gyalogság számára.
A szövetséges ejtőernyős egységek világosan megjelölték a normandiai hadszíntér szélső határait. Közöttük húzódott, végig a francia tengerparton, az öt inváziós partszakasz: a Utah, az Omaha, a Gold, a Juno, és a Sword. A kora hajnali órákban, miközben az ejtőernyősök Normandia sötét sövényei között harcoltak, a legnagyobb hajóhad, melyet valaha látott a világ, gyülekezni kezdett e partok előtt: majdnem ötezer hajó szállított több mint kétszázezer katonát, tengerészt és a partvédelem katonáit. A támadás reggel fél 7-kor kezdődött, hatalmas légi- és haditengerészeti bombázás és tüzérségi össztűz előkészítése után, az invázió első hullámában néhány ezer katona gázolt ki a partra.
Ami itt következik, az nem hadtörténet. Egyes emberek története: a szövetséges hadsereg katonáié, az ellenségé, akik ellen harcoltak, és polgári személyeké, akik belekeveredtek a D-nap véres forgatagába."
Ryan maga jellemzi így méltán híres dokumentumkönyvét, mely mind a mai napig a legérdekfeszítőbb beszámoló a nyugati szövetségesek nagy partraszálló hadműveletéről - arról a csatáról, amely végre a nyugati arcvonalon is döntő csapást mért a hitleri haderőre.